Német Nemzetiségi Emlékszoba átadó a mosonmagyaróvári Móra Ferenc Iskolában

Május 17-én a mosonmagyaróvári Móra Ferenc Általános Iskolában a szokottnál nagyobb volt a készülődés és a gyermekzsivaj. Hagyományteremtő céllal került első alkalommal megszervezésre a Maifest, melyen átadásra került az évek óta tervezett Német Nemzetiségi Emlékszoba (Ungarndeutsche Heimatstube) is. A rendhagyó ünnepre érkezett Nagy István agrárminiszter, a térség országgyűlési képviselője is, aki köszöntő beszédében elmondta:

Értékrendek küzdelme zajlik szerte a világban. Éppen ezért fontos, hogy ma együtt tudunk ünnepelni, hiszen ha fontosak az értékeink, akkor van igazán értéke az ünnepnek is.

Évszázadokon keresztül éltek itt együtt magyarok, németek, horvátok, zsidók, akik különböző üldöztetések hatására – hol kisebb, hol nagyobb számban -, de békességben éltek egymás mellett. Az értékeink, kultúránk, hagyományaink ennek az együttélésnek a következménye. Ettől vagyunk mi itt, Magyarország e táján itthon. Ez az értékküzdelem segít bennünket ráébreszteni, mi is a fontos.

Ez az iskola ráébredt arra, hogy fontos küldetése van.

A több száz főt számláló ünneplő közönség – diákok, tanárok, német nemzetiségi vendégek és előadók – nagy része népviseletben hallgatta a köszöntő beszédeket, gondolatokat. Nagy István kiemelte a pedagógusok munkáját is, melyhez egy bibliai idézetet is felidézett:

Gyümölcséről ismerszik meg a fa..

Az a munka, ami itt történik – azon túl, hogy a mindennapi tantervben előírtakat kiválóan teljesítik -, valami egészen mást is létrehoz. Azon túl, hogy a diákok megtanulnak írni, olvasni, számolni, megtanulnak valami egészen mást is, ami ahhoz szükséges, hogy boldog emberek legyenek. Megtanulnak közösséghez tartozni, amelynek kultúrája, összetartó ereje van.

S hogy ennek a munkának milyen eredménye és hatása lesz, a gyümölcseiről ismerszik majd meg.

A képviselő végül az iskola tanulóihoz szólt pár szót:

Mindig legyetek büszkék arra, hogy ennek a közösségnek a részei vagytok, mert ez a legnagyobb érték, amit kaphattok!

Az eseményen részt vett Soltész Miklós, a Miniszterelnökség Egyházi és Nemzetiségi Kapcsolatokért Felelős Államtitkára is, aki a keresztény elvekre hívta fel a figyelmet.

Amikor iskoláról beszélünk, akkor fontos a különböző tantárgyak megtanítása és tanulása, de teljes embert szeretnénk nevelni a gyermekeinkből. Ebbe beletartozik az ünnep és az ünnep sok-sok tanítása is. Örömteli az is, hogy a diákok egy műsort, egy programot megtisztelnek azzal, hogy hónapokon át készülnek rá, mert ez is emeli az ünnepség fényét. Itt olyan értékrendet próbálnak megőrizni, amely erőt ad.

Német honfitársainkat azért üldözték el innen, mert rájuk fogtak egy olyan bűnt, amit soha nem követtek el. S ma mégis együtt ünnepelhetjük ezt a kultúrát, mert megmaradt ez a keresztény közösség és fenntartotta szokásait.

Az államtitkár a kormány munkájával, terveivel kapcsolatban hangsúlyozta:

A következő hetekben, hónapokban, közel 50 helyszínen, németek által fenntartott iskolákban, több, mint 1 milliárd forint értékű beruházások kezdődnek el – a kicsi tornatermektől a nagyobb kivitelezésekig – Mosonmagyaróváron közel 22 millió forintos költségvetéssel. Mindez azt szolgálja, hogy az a közösség, ami a kereszténységen alapul, a nemzetet erősíti és meg akarja őrizni a hagyományokat. Fontos, hogy ezt őrizzük évtizedeken keresztül is.

.

A megnyitó beszédeket követően került sor a Német Nemzetiségi Emlékszoba átadására, mely nemcsak az iskola, hanem a környék német önkormányzatai számára is fontos momentum. A 40 fő befogadására alkalmas helyiség állandó kiállítás formájában bemutatja a városban egykor élt németek használati tárgyait, életét és népszokásait.

dr. Iváncsics János, Mosonmagyaróvár város alpolgármestere emlékező beszédében kiemelte:

Sajnálatos, hogy emlékszobával kell emlékeznünk a németek kultúrájára és szokásaira. Rengeteg dolgot veszítettünk a német kitelepítéssel. S ahogy a hagyományok, az emlékek előtörnek, még inkább érezzük azt az űrt, amit ez a történelmi esemény okozott. Bíztatom Önöket arra, hogy minden erővel azon legyenek, hogy megtartsák a német nemzetiség kultúráját, szokásait, nyelvét!

Az ünnepet és a műsorokat tovább emelte Kocsisné Balassa Gyöngyi, a Mosonmagyaróvári Német Nemzetiségi Önkormányzat elnöke és Makk Zoltán iskolaigazgató ünnepi gondolatsora valamint a Heideröslein dalkör, az Edelweiss tánccsoport és az iskola diákjainak műsora.

Forrás: AM Sajtó Fotó: Bánhegyi István