Turistaszálló átadó Kimlén

Az Ecoregion SKHU /1902/1.1/058 számú interreges projekt keretein belül Kimle Község Önkormányzata 100.000 Euro támogatásban részesült, melyet a nemrégiben felújított Mosoni-Duna partján álló csónakház tetőterében egy turistaszálló kialakítására fordítottak. Az öt évvel ezelőtt átadott Csónakházat tetőtere került most beépítésr 2 db 10 ágyas és 2 db 2 ágyas szobával valamint azok kiszolgáló egységeivel.

A beruházás történetét Eller Gizella, Kimle polgármestere mutatta be az ünnepélyes átadón. Elmondása alapján a mai nap történetének kezdete egészen 2014-re nyúlik vissza, amikor az önkományzat megvásárolta az első sárkányhajót. Mint mondta: ettől a pillanattól fogva nem volt megállás a viziturisztikai fejlesztésekben. S jól látták azt is, hogy a közösségépítés a legjobb beruházás a település számára. Felidézte a Csónakház történetét is, mely egykor Községházaként funkcionált.

Külön kiemelte, hogy az évek során elnyert pályázatok, Kimle község aktivitása valamint a település földrajzi adottsága mind hozzájárult ahhoz, hogy az országban egyedüliként itt található falusi Kajak-kenu Szakosztály, melyre nagyon büszkék!

A polgámester végül Kimle aktív jövőjéről, elképzeléseiről, terveiről is beszélt, miközben felhívta a megjelent vezetők figyelmét a támogatások, együttműködéset további lehetőségeire.

dr. Nagy István agrárminiszter, Mosonmagyaróvár és térsége országgyűlési képviselője köszöntőjében azt hangsúlyozta, hogy ha egy településnek van reális helyzetfelismerő képessége, megfelelő erőforrása, szorgalma és egy kis szerencséje, akkor minden adott ahhoz, hogy a folyamatos fejlődés biztosítva legyen. Kiemelte: Kimle Község Önkormányzata felismerte, hogy egy csodálatos természeti környezetben, rendkívül jó gazdasági előnyökkel bíró településként, hogyan járulhatnak hozzá az itt élők életkörülményeinek javításához, életminőségének alakulásához, miközben épített kulturális örökségeit is folyamatosan ápolja.

Révész Máriusz, az Aktív Magyarországért felelős államtitkár arról beszélt, hogy felmérések bizonyítják, életmódunk hogyan befolyásolja életminőségünket. Kitért arra is, hogy bár Magyarországy bővelkedik vizes élőelyekkel, a viziturizmusnak mégis csak kis részét használják ki. Mint mondta: Kimle ebben kivétek, hiszen az itt üzemeltetett falusi szakosztálynak  országos szinten jegyzett versenyzői is vannak és az utánpótlás-nevelésre is sok időt és energiát fordítanak.

Németh Zoltán, a Győr-Moson-Sopron Vármegye Közgyűlés elnöke arra emlékeztetett, hogy mintaszerű, ami Kimlén történik. Megemlítette továbbá azokat a legutóbbi közös projekteket, melyek az értékőrzés, energiaellátás, közösségépítés és az aktív turisztika területén ért el sikereket.

dr. Pető Péter, a Szigetköz Natúrpark elnöke aláhúzta: Kimle erős önkormányzat, erős település, ahol folyamatosan újabb és újabb  projektekkel találkozhatunk. Hozzátette azt is, hogy Kimle kiemelt példája annak, hogy korlátolt anyagi források mellett is lehet sikeres és eredményes egy önkormányzat.

Széles Sándor főispán a helyi erő szerepét emelte ki beszédében. Mint mondta: Az összefogott közösség munkájának kézzel fogható eredménye a mai nap.

Weisz Róbert, a Magyar Kajak-kenu Szövetség elnöke szívet melengetőnek nevezte a kimlei kis szakosztály fejlődését. Megköszönte Jakab Mihály szakosztályvezető munkáját, aki nélkül – mint mondta – nem jöhetett volna ez a vizisport Kimlén. Hozzátette: a kimlei turistaszálló és Csónakház regionális szinten is fontos szerepet tölt be a kajakosok számára, hiszen kíváló edzés- és pihenőhely.

Forrás: AM Sajtó