Jeles eseményt ünnepeltek az óvári gazdászok, hiszen az Óvári Gazdászok Szövetsége szervezésében 50. alkalommal szervezték meg az alma mater épületében a Gazdászbált. E különleges alkalomból az Óvári Gazdász Néptáncegyüttes hagyományos nyitótánca is rendhagyó produkcióval indult.
A rendezvényt dr. Nagy István agrárminiszter, a térség országgyűlési képviselője nyitotta meg. A tárcavezető beszédében arra hívta fel a figyelmet:
Bár különbözőek vagyunk, sokszor másként gondolkodunk a világról, másképp érzünk, és nem mindig ugyanazt az utat tartjuk járhatónak az életben, de az óvári emlékek közösek bennünk.
Az itt szerzett tudás, az együtt megélt évek tapasztalata és az egymás iránti megbecsülés olyan köteléket jelent, amely időtől és távolságtól függetlenül összeköt minket és ezen az ünnepen újra megszólal bennünk.
Kiemelte: Gazdászbál pedig nincs az Óvári Gazdászok Szövetségének áldozatos munkája nélkül. Valamennyi jelenlévő nevében köszönetet mondott Kovács-Csombor Zsolt elnöknek és munkatársainak az elkötelezett szervezési munkáért. Majd köszönetet mondott Tóth Tamás dékán úrnak, akinek vezetésével az Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Kar ma is a hazai agrárfelsőoktatás egyik fellegvára.
Mint mondta: A gazdák munkája nélkül nincs magyar mezőgazdaság és agrárium nélkül nincs Magyarország. A magyar agrárium ereje a gazdákban van. Munkájuk mögött pedig a mindennapi kenyerünk van; az életünk, a biztonságunk és a magyarságunk.
Végül így zárta köszöntőjét: Ma este álljunk meg egy pillanatra és merítsünk erőt abból, amit közösen építettünk. Kívánom, hogy az 50. Gazdászbál legyen méltó ünnepe a találkozásnak, a jó szónak és a közös örömnek.
Nagy István az 50 Gazdászbál emlékeként egy Magyarország címerét ábrázoló, vesszőből font képet adott át Kovács-Csombor Zsoltnak.






