Kategória: Halászi
III. Szigetközi Tájegységi Értéknap
Harmadik alkalommal került megrendezésre a Szigetközi Tájegységi Értéknap, s máris hagyománnyá nőtte ki magát. – mondta köszöntőjében dr. Nagy István agrárminiszter, Mosonmagyaróvár és térsége országgyűlési…
Civil Összefogás Fórum (CÖF) adományátadó ceremónia Halászin
2021. november 26-án adták át a Civil Összefogás Fórum képviselői azt az 5 darab befőző automata gépet, mely nagy mértékben segíti majd az adományozott civil…
Regionális Polgárőrnap Halászin
2020. június 29-én rendezték meg a hagyományos Regionális Polgárőrnapot, melynek idén a Győr-Moson-Sopron megyei Halászi község adott otthont. A meghívott vendégeket Csaplár Zoltán, a Országos…
“Jobb Együtt” Hagyományőrző Családi Nap
Augusztus 31-én 17. alkalommal rendezték meg Halásziban a „Jobb Együtt” Hagyományőrző Családi Napot, melyen Nagy István miniszter, a térség országgyűlési képviselője is részt vett. Köszöntője…
130 millió forintból épült új bölcsőde Halászin
Május 17-én adták át Halászi lakói számára azt az új oktatási intézményt, mely a település legkisebbjei számára tölti majd be közösségi funkcióját. A bölcsőde avatására Nagy…