Termény- és virágkiállítás Mosonmagyaróváron

22. alkalommal nyitotta meg tárlatát a Mosonmagyaróvári Kertbarátok Köre és Mosonmagyaróvár Város Önkormányzata közös szervezésében megrendezett Termény- és virágkiállítás Mosonmagyaróváron. A kiállításon a Mosonmagyaróvár és környéki kiskertek által megtermelt zöldségeket, gyümölcsöket, terményeket mutatják be a szakemberekből és hobbikertészekből álló kertművelők.

A rendezvényen dr. Nagy István agrárminiszter köszöntőjében azt hangsúlyozta, hogy a kertbarátok olyan tevékenységet folytatnak, amely nemcsak saját kedvtelésüknek tesz eleget, hanem egész környezetükre kedvező hatással van. Ők azok, akik fáradságos munkájukkal élhetőbbé teszik otthonukat, településüket, természetközelibbé varázsolják kisebb és tágabb környezetüket. Olyan élményt és hasznot nyújtanak ezáltal, melyek csak kétkezi munkával érhetőek el. 

Munka nélkül nincs termés, nincsen zöldség, gyümölcs és virág sem. Ez a tárlat tehát nemcsak a terményeket, hanem egyben a befektetett munkát is ünnepli. Ettől lesz igazán értékes ez a nap nap! 

A házikerti termelés fontos és egyre kiemelkedőbb gazdasági jelentőséggel bír. Elismerésre méltó szerepe van az élelmiszerbiztonság és az egészséges, magas minőségű élelmiszerek megtermelésében, csakúgy, mint a bio-élelmiszerek fogyasztásának elterjedésében.

A tárcavezető a továbbiakban a biodiverzitás fontosságát emelte ki, melyet a szűkebb közösségben élő kertbarátok szintén jelentősen támogatnak. 

Jáni Lajos, a Mosonmagyaróvári Kertbarátok Köre vezetője arra hívta fel a figyelmet, hogy a helyi termékek vásárlása nemcsak funkcionális tevékenység, hanem tisztelet kinyilvánítása is a helyi termelők felé. Aláhúzta: a jelenleg 67 fős aktív közösségük a kerti munkák minden csínját-bínját megbeszélik egymással, tapasztalatokat cserélnek, segítik egymás munkáját.

dr. Árvay István, Mosonmagyaróvár polgármestere  az önkormányzat szerepét emelte ki beszédében, rámutatva arra, hogy a civil közösségek segítségével évről évre együtt színesítik, virágosítják a várost.

András Károly, a Kertészek és Kertbarátok Országos Szövetségének elnöke gondolataiban azt hangsúlyozta, hogy mindig van megújulás, s ez jót tesz mindennek.

A megnyitó végén dr. Nagy István agrárminiszter Miniszteri Elismerő Okleveleket adott át.