Négy évtizedes fennállását ünnepelte szeptember 6-án a Győrzámolyi Nyugdíjas Klub. Az ünnepeltet a térségi nyugdíjas klubok, Győrzámolyi polgármestere és dr. Nagy István agrárminiszter, a térség országgyűlési képviselője is köszöntötte.
A tárcavezető a szépkorúaknak elmondott köszöntőjében azt hangsúlyozta, hogy az élhető települések alapját éppen azok a civil szervezetek alkotják, melyek olyan tapasztalattal, összetartó emberi kapcsolatokkal, jelentős múlttal és rendíthetetlen elköteleződéssel vannak jelen a mindennapokban, mint például a Győrzámolyi Nyugdíjas Klub. Tagjai olyan élő kövek és példák szűkebb és tágabb környezetük számára. akikre bármikor lehet számítani.
Nagy István jó kívánságként arra biztatta az idősebbeket, hogy ezt a lendületet és tradíciót adják majd tovább a jövő generációjának is.



