Megépül a zajvédő fal Mosonmagyaróváron

Január 22-én a Magyar Közút Nonprofit Zrt. sajtónyilvános munkaterület átadás-átvételi eljárást szervezett a 86. sz. út 189+644-190+029 km szelvények közötti szakaszon, zajárnyékoló
fal építése céljából, melynek kivitelezését a VÉRTES ÚT Kft. végzi. Az eseményen jelen volt dr. Nagy István agrárminiszter, a térség országgyűlési képviselője is, aki a sajtó kérésére elmondta:

Nagy várakozás előzte meg a mai bejelentést, régóta várt beruházás valósul meg ismét Mosonmagyaróváron. A Magyar Közút tájékoztatása szerint idén tavasszal új fejlesztéssel gazdagodik a város, hiszen megépülhet a mintegy 3,5 méter magas zajvédő fal a város 86-os út felőli bevezető szakaszán a vasúti felüljárótól egészen a lámpás kereszteződésig. Ennek eredményeként összesenközel 700 méternyi útszakaszon épül ki a zajvédelem. A cél a közlekedésből származó zajterhelés csökkentése, ezzel az itt élők nyugalmának, kényelmének és biztonságának elősegítése.

A tárcavezető továbbiakban közölte: „Szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy nem pusztán a zajvédő fal épül meg. A beruházás részeként bővül a közvilágítási hálózat, új kandelábereket és lámpatesteket helyeznek ki, valamint megújulnak a közúti jelzések is. Mindez az itt élők és az úton közlekedők biztonságát és kényelmét szolgálja. A teljes beruházásra közel 340 millió forint áll rendelkezésre.

Kiemelte: Térségünkben eredményes munka zajlik a közlekedés fejlesztés területén is, mert világos, hosszú távú koncepció mentén dolgozunk.A beruházással tovább erősítjük Mosonmagyaróvár és környéke fejlődését, az itt élők biztonságát. Vigyázzunk egymásra!

Szabó Csaba, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Győr-Moson-Sopron Vármegyei Igazgatóság vezetője az építmény részleteiről tartott tájékoztatást. Mint mondta a 86. sz. főút (jelenleg a tehermentesítő megépítése miatt 8533. j. út) az M1 autópályát és Mosonmagyaróvár Város központját köti össze, felüljáróval keresztezve a Budapest – Hegyeshalom vasútvonalat. A vasúti felüljárót követően az út mentén lakóépületek találhatók 10 – 30 méter távolságra, ahol a zajterhelés meghaladja az előirt határértéket, emiatt kerül sor zajvédő fal építésére.

A beruházás keretein belül, a 86. sz. főúton 189+644-190+029 km szelvények között jobb és bal oldalon 3,5 m magas zajvédő fal épül, összesen 686 m méter hosszon. A zajvédő fal előtt N2 feltartóztatási fokozatú acél szalag vezetőkorlát épül. A zajárnyékoló falelemek típusa: átlátszatlan, cementkötésű faapríték ( fabeton). A szakaszon a közvilágítási hálózat bővítésre kerül és új kandelláberek és lámpatestek is beépítésre kerülnek.

A kivitelezési munkákat a nyertes kivitelező Vértes-Út Kft végzi, 60 napos átfutási idővel.