A Csík zenekar koncertjével egybekötött hagyományőrző, Neuberger Ferenc Verbunkversenyét hirdette meg a Lajta Néptáncegyüttes, immáron a 19. alkalommal. A jeles rendezvény eredményhirdetésére hivatalos volt dr. Nagy István agrárminiszter, a térség országgyűlési képviselője is, aki méltón köszöntötte Palenik Józsefet, a néptáncegyüttes vezetőjét:
Jóska, köszönjük azt a fáradhatatlan munkát, amellyel nemcsak őrzöd, de élettel is megtöltöd a hagyományainkat. Te vagy az, aki összefogod a szálakat, és eléred, hogy a Bertóké verbunk ma is
ugyanolyan büszkén harsanjon fel, mint egykoron.
Nagy István hozzátette: Emlékezzünk vissza 2007-re, az első alkalomra, amikor dr. Pesovár Ernő bábáskodása mellett elindult ez az út. Tőle tudjuk, hogy a mi verbunkunk nem magányos sziget: rokona a felvidéki és a világörökség részét képező morva táncoknak is. Ez a tudat ad nekünk tartást és európai távlatot.
Ezt követően tíz elszánt fiatalember szállt versenybe az idei verbunkverseny első helyéért.






