40 éves a Lajta Néptáncegyüttes

November 30-án ünnepelte fennállásának 40 éves évfordulóját a Lajta Néptáncegyüttes Mosonmagyyaróváron. A jubileumi esten dr. Nagy István agrárminiszter, térségi országgyűlési képviselő mondott köszöntő beszédet.

A tárcavezető elmondta:

Negyven éve megszületett egy gondolat, amely azóta szárba szökkent. s ennek eredményeként ma számtalan kulturális értékkel gazdagodott Mosonmagyaróvár, s Szigetköz térsége. 

Ha belegondolunk, hogy hány gyermek nőtt fel ebben a kultúrában, a Lajta Néptáncegyüttes népes családjának részeként, a számuk több ezer főre tehető. 

Köszönettel tartozunk mindannak a munkának, melyet  Palenik József munkássága jelent számunkra, Szigetköz és egész Magyarország számára. 

Ez az igazi közösségi élmény, melyet a Palenik család hoz el számunkra.

Hálás szívvel köszönjük!

Szabó Miklós, Mosonmagyaróvár polgármestere ismertette a Lajta Néptáncegyüttes 40 éves pályafutását, kiemelve a legfőbb dátumokat az együttes életéből, majd köszönetet mondott a város nevében az elmúlt négy évtizedben végzett kiemelkedő pedagógiai  és hagyományápoló munkájáért.