„Fókuszban a vállalkozók” címmel szervezett fórumot a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Iparkamara. Mosonmagyaróváron. Az évindító vállalkozói egyeztetésen a kormány által indított, a térséget érintő intézkedési csomagokról beszélt dr. Nagy István agrárminiszter, a térség országgyűlési képviselője.
Előadásában kifejtette:
A kormány azon dolgozik, hogy a magyar kkv-k hatékonyabbá, versenyképessebbé váljanak. Ezt támogatja a 21 intézkedésből álló Új Gazdaságpolitikai Akcióterv részeként megvalósuló Demján Sándor Program, amely most kezdi kifejteni hatását. A kormány a Programon keresztül 1.400 milliárd forintnyi forrással támogatja a hazai kkv-k méretugrását és termelékenységük növelését, ezáltal erősítve a magyarországi ipart is.
A tárcavezető hozzátette: A 2025-ös év a vállalkozások és a családok támogatásáról szól. Határozott célunk, hogy elérjük a 3%-os gazdasági növekedést , amihez elengedhetetlen a vállalkozások támogatása.
Nagy István beszélt a Demján Sándor Program részleteiről valamint ismertette a Vidékfejlesztési Program Győr-Moson-Sopron vármegyei eredményeit is összefoglalójában.


