Az április 12-i választásokra készülve, az elmúlt időszak jelentős fejlesztéseit Börcs településen is számba vették dr. Nagy István agrárminiszter, térségi országgyűlési lakossági fórumán. A tárcavezető elmondta: „Mindezt azért tesszük, hogy tisztán lássuk azokat az eredményeket, melyeket közösen értünk el. Ezeknek köszönhetően a település nemcsak szebb, de élhetőbb és biztonságosabb is lett. Azon dolgozunk, hogy ez így is maradjon. – húzta alá.

Íme a legfontosabb mérföldkövek:
- Teljesen megújult az Öttevény–Börcs összekötő út 224,6 millió Ft támogatás segítségével.
- Elkészült a Börcs–Abda összekötő út felújítása is 300 millió Ft pályázati forrásból.
- A Magyar Falu Program segítségével összesen 204,9 millió forint támogatás érkezett a faluba.
- A helyi vállalkozások sem maradtak támogatás nélkül: közel 56 millió forint segítette a kisboltokat és a vállalkozók újraindítását.
- 57 millió forint jut a humán fejlesztésekre a TOP-Plusz pályázatain keresztül, ami az itt élők életvitelét és közösségi életét színesíti.
- 130 millió forintból valósult meg az IKSZT tetőtérbeépítéses projektje, modern teret adva a közösségi szolgáltatásoknak.
Börcs épül, szépül és büszkén néz a jövő elé! – ezt a kijelentést Rácz Róbert, Börcs polgármestere is megerősítette.
Április 12-én ezért Börcsön is a Fidesz, a biztos választás. Hajrá Börcs!

