Július 5-én tartotta a Széchenyi István Egyetem Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Kar Diplomaátadó Ünnepi Kari Tanácsülését. A jeles eseményen dr. Nagy István agrárminiszter is köszöntötte az okleveles agrármérnököket.
A tárcavezető beszédében kiemelte:
Napjainkban a magyar mezőgazdaság erőteljes átalakulásának, mondhatni, újjászületésének vagyunk szemtanúi, és az átalakulás által nyújtott lehetőségek kiaknázásához az alkalmazkodás a kulcs.
A versenyképesség fenntartásához és erősítéséhez ugyanis az ágazat minden szereplőjének képesnek kell lennie alkalmazkodnia, függetlenül a konkrét tevékenységétől vagy éppen a méretétől. Be kell látnunk, hogy változtatás nélkül nem tudunk eredményesek lenni, jelenünkben minden korábbi időszaknál nagyobb szükség van alkalmazkodásra és egyúttal szemléletváltásra is.
Hozzátette továbbá azt is:
Az elmúlt időszak szerencsére arra is bizonyítékul szolgált, hogy a magyar mezőgazdaságban megvannak ezek a képességek: mindannyian büszkék lehetünk a magyar gazdák eredményeire, amelyekhez szükség volt az alkalmazkodóképességükre, találékonyságukra.
Nagy István a hallgatók felé fordulva arra hívta fel a figyelmet, hogy: „A mezőgazdasági termelés generációs megújítása, a termelők ellátása modern, 21. századi tudással már a jelenlegi kihívások miatt is elengedhetetlen, a jövőnk érdekében pedig az innováció hatékony támogatására van szükség. Nélkülözhetetlen egyúttal az is, hogy a mezőgazdaságban és az élelmiszeriparban a világra nyitott, innovatív, modern tudással felvértezett szakemberek dolgozzanak. Az támogatási rendszerünknek köszönhetően történelmi léptékű források állnak rendelkezésünkre, de ugyanilyen fontos az is, hogy legyenek, akik stratégiai gondolkodás mentén, jövőorientáltan élnek is a lehetőségekkel, és képesek használni a modern, digitális eszközöket.”
Kinyilvánított célunk az, hogy az agrár-felsőoktatás a piaci szereplőkkel szorosan együttműködve, igényeikhez igazodva versenyképes tudással vértezze fel a hallgatókat. Büszkék lehetünk arra, az agrár-felsőoktatásban elérhető alap-, mester- és osztatlan képzésekben a hallgatók egyre inkább biztos tudást, egzisztenciális lehetőséget, hosszú távú perspektívát látnak.
dr. Tóth Tamás Széchenyi István Egyetem Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Kar dékánja arra emlékeztetett, hogy az utóbbi években az egyetemen bekövetkezett jelentős változások és fejlesztések stabilizálták a kar helyeztét valamint tovább is bővítették azt. Ma már elmondható, hogy a mosonmagyaróvári kar a tradíció és az innováció jelene és jövője egyaránt. Ehhez nagy mértékben hozzájárultak az új oktatási módszerek, a saját infrastruktúra, az ipari kapcsolatok folyamatos bővítései, melyek kiváló alapot adnak a duális, gyakorlati képzések, a legújabb technológiai eljárások és kutatások feltételeinek megteremtéséhez.
dr. Iváncsics János, Mosonmagyaróvár alpolgármestere Mosonmagyaróvár Város Önkormányzata nevében köszöntötte a hallgatókat. Elmondta, hogy a város mindig is kiemelt helyen viseli az egyetem sorsát. Mint mondta: Az egyetem mindig a minőséget jelentette a városban, amely az elmúlt 206 éves fennállása alatt három agrárminisztert is adott Magyarországnak.