Az elmúlt időszak sikeres önkormányzati pályázatainak köszönhetően 388 millió forint összértékű fejlesztést adtak át szeptember 22-én Győrzámolyon. A megvalósult beruházások érintették a település útburkolati munkálatait, csapadékvíz-elvezető rendszerek kiépítéseit valamint egy teljesen új családi park megépítését is.
A mai átadó a tudatos vidéki élettér fejlesztés mintája, amelynek jeles példája Győrzámoly Község Önkormányzata – mondta dr. Nagy István agrárminiszter, a térség országgyűlési képviselője. Hozzátette: Magyarország kormányának legfőbb cékitűzése, hogy vidéken élni valódi életminőséget jelentsen, ahol a csodás környezet fejlett infrastuktúrával és a városok összes szolgáltatásával párosul. Aláhúzta: Kiemelten fontos a jólét és a komfortos otthon érzésének biztosítása azokon a kistelepüléseken, ahol évről évre folyamatos a népességszám emelkedés.
A tárcavezető rámutatott arra is, hogy ezek a pályázati források nélkül, mint például a Magyar Falu Program vagy a Leader pályázatok, a kistelepülések nem tudnának ilyen ütemben fejlődni.
Pulai Nikoletta, Győrzámoly polgármestere beszédében részletezte a megszerzett források valamint a község önkormányzata által biztosított önrészek költségkereteit. Ezek alapján az útépítési projektek 129 millió forintból, a csapadékvíz-elvezetési munkálatok 178 millió forintból, a családi park építése pedig 12 millió forintból valósult meg. Kiemelte: A kivitelezési munkálatok mindössze másfél évet vettek igénybe. Hozzáfűzte: Az önkormányzat további sikeres pályázatainak köszönhetően a fejlődési ütem nem áll meg Győrzámolyon, hamarosan újabb utak válnak szilárd burkolatúvá.
Széles Sándor, Győr-Moson-Sopron Vármegye főispánja azt hangoztatta, hogy Győrzámoly települése méltán állhat példaként a győri agglomerációt érintő fejlesztésekben, továbbá hangsúlyozta azt is, hogy a település önkomrányzata bebizonyította, hogy képes minden lehetőséget megragadni és erős, kemény munkával megvalósítani kitűzött céljait.
Németh Zoltán, a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Önkormányzat elnöke egy „átadáscunami”-nak nevezte a győrzámolyi programot. E mellett arra hívta fel a figyelmet, hogy a magyar kormány folyamatosan és kiemelten támogatja a vidékfejlesztési projekteket, a további forráskeretekre hivatkozva pedig utalt Győrzámoly további fejlődésére is.




