Nefelejcs Gyümölcsöskert avatás Dunaszigeten

Március 19-én Nagy István agrárminiszter, a térség országgyűlési képviselője a dunaszigeti közösség meghívására érkezett a dunaszigeti Nefelejcs Gyümölcsöskert hivatalos felavatására, ahol 80 darab, a Kárpát medencében ma még élő őshonos gyümölcsfákat telepítettek.

A miniszter köszöntőjében elmondta:

Gyümölcsfát ültetni az egyik legjobb dolog. Ezeket az értékeket a Minisztérium is fontosnak tartja és folyamatosan dolgozik ezek megőrzésén  – templomkertek, iskolakertek és közösségi terek gyümölcsfákkal való beültetésével. S ahogy odaállunk egy-egy kis fa mellé, úgy oda kell állni az egyes települések, falvak mellé is.

Ezért is köszönöm Cseh Benjamin polgármesternek, Glaser István tanár úrnak és Kovács Gyulának, a Tündérkertek megálmodójának és létrehozójának, hogy a dunaszigeti Nefelejcs Gyümölcsöskert kialakításával egy újabb értékes közösséget is létrehoznak, értéket teremtenek.

Az eseményen jelen voltak a KOSZISZ Timaffy Endre Általános Iskola diákjai is, akik a tanévben elnyerték az ÖKO iskola címet. A tárcavezető hozzájuk is szólt beszédében:

Luther Mártont kérdezték egyszer: Mit tenne, ha tudná, hogy az lesz az utolsó nap az életében? Azt mondta, hogy „Akkor ültetnék egy almafát.” Egy gyümölcsfát folyamatosan gondozni, ápolni kell. Ettől lesz igazán értéke, mert amíg élünk, addig azok a fák is élni fognak.

Mert abba közösségbe, abba a földbe van ültetve, ahonnan származunk, ahol a gyökereink vannak. S bárhova is kerülünk az életben, az a föld, az a kultúra, az élmény mindig összeköt bennünket.

Cseh Benjamin, Dunasziget polgármestere kitért arra is, hogy az iskolában külön figyelmet fordítanak a tisztelet, a szeretet, az egymás megbecsülésével és összefogással kialakított értékek megtapasztalására, elsajátítására is. Ennek egyik példája a Nefelejcs Gyümölcsöskert létrehozása is, amely két helyi lakos – 50 gyümölcsfa –  felajánlásából indult. Ehhez járult hozzá még az Önkormányzat további 30 őshonos gyümölcsfa telepítésével, Kovács Gyula gyümölcsész szakértelmével, valamint egy kiváló közösség szervezésével.

A gyümölcsöskert avatása Farkas István Lupus atya felszentelésével ért véget.

Forrás: AM Sajtó Fotó: Pelsóczy Csaba