A Mosonmagyaróvári Kulturális Egyesület fenntartása alatt működő Tanoda 2015 óta van jelen Mosonmagyaróváron. A Tanoda olyan tevékenységi rendszer, amely hozzájárul ahhoz, hogy a hátrányos helyzetű tanulók az alap-, illetve középfokú intézményekben sikereket érjenek el. Kiemelt célja, hogy pedagógiai eszközrendszerével hozzájáruljon a társadalmi leszakadás megakadályozásához és a társadalmi integrációhoz.
A mosonmagyavári Tanoda évzáróján jelen volt a térség országgyűlési képviselője, dr. Nagy István agrárminiszter is, aki köszöntőjében elmondta:
A Tanoda legfőbb érdeme az a felzárkóztatási lehetőség, mely a gyermekek életének minden területére kihat. Ezért elmondhatjuk, hogy a Tanodás gyermekek életük legnagyobb esélyét kapják.
Hangsúlyozta: „Nem tudunk nagyobb dolgot adni, mint az esélyt!”
A tárcavezető emlékeztetett továbbá: Ma a Tanoda évzárója alkalmából gyűltünk össze, hiszen ismét lezárult egy korszak a mosonmagyaróvári speciális pedagógiai program életében. De tovább kell dolgozunk azon, hogy ez a program fennmaradjon!
Aláhúzta: Szükséges és fontos, hogy az a szolgáltatási bázis, ami itt kialakult, folyamatosan elérhető legyen a diákok számára. Hiszen a program lehetővé teszi, hogy a hátrányos helyzetű gyermekek sikerélményeket könyveljenek el, szakmát tanuljanak, és megmutathassák azt, hogy miben tehetségesek. Emellett szociális, egészségügyi, krízis megelőzési, gyermekjóléti szolgáltatásokkal segíti a diákok beilleszkedését a társadalomba.
Nagy Sándor, a Mosonmagyaróvári Kulturális Egyesület elnöke részletes prezentációban mutatta be az elmúlt három év történéseit, összefoglalva és rámutatva a program lehetőségeire, sikereire.
dr. Pető Péter, Gyór-Moson-Sopron Vármegyei Önkormányzat alelnöke megjegyezte: Mosonmagyaróvár települési adottságaiból kifolyólag folyamatosan fogad be embereket, generációkat nevel fel, majd enged útjára Ausztria vagy más irányok felé. A Mosonmagyaróvári Kulturális Egyesület Tanoda kezdeményezése olyan szolgáltatása a városnak, mely a közösségépítés szempontjából is fontos és figyelemre méltó tevékenység. Társadalmi felelősségvállalásunk is arra szólít bennünket, hogy minden hátrányos helyzetű mosonmagyaróvári lakost segítsünk abban, hogy jobb megélhetéshez, jobb lehetőségekhez juthassanak,
Staár Katalin, Mosonmagyaróvár város Társadalmi Kapcsolatok Bizottságának elnöke Mosonmagyaróvár Önkormányzata és Képviselőtestülete nevében köszönte meg a Tanodában dolgozó pedagógusok és szervezők munkáját, akik mind az oktatás-nevelési, mind pedig egyéb programok lebonyolítása esetén is helyt álltak. Mint mondta: „ A Tanoda mára fogalommá vált a városban.” Megjegyezte: a város minden időben követte és támogatta a Tanoda működését és ez a jövőben is így marad.
Forrás: AM Sajtó