Egy program, több állomással – így hirdette magát az a rendezvény, melyet június 1-jén tartottak Bezenyén. A felújított ravatalozó szentelésével kezdődő eseményt Irházy László fafaragó művész hagyatékából álló kiállítás megnyitója, a „Gradistyei népdalok, ahogy Bezenyén szólnak” című kiadvány bemutatója majd végül a községi gyermeknap közös élménye követte.
A helyi Jorgován énekkar és a bezenyei Tambura zenekar színes műsorával tarkított programot dr. Nagy István agrárminiszter, a térség országgyűlési képviselője nyitotta meg.
A tárcavezető beszédében kiemelte:
A mai nap Bezenye közösségéről, Bezenye község értékeiről szól, hiszen a grádistyei horvátok a mai napig őrzik mély vallásosságukat, gazdag népi hagyományaikat, s nem utolsó sorban a nyelvüket. Ez irányú törekvéseiket a magyar kormány is támogatja és segítséget nyújt a horvát nemzetiségűek számára anyanyelvük és a horvát kultúra megőrzéséért folytatott tevékenységeikben.
A bezenyeiek küzdelemmel, alázattal, mély hittel, meggyőződéssel és töretlenül hisznek gyökereikben, kultúrájukban.
S ezért vagyunk ma itt, hiszen mindezek eredményeként a horvát népi és kulturális élet is újjászületett Bezenyén.
Ezt az identitástudatot hirdeti a Jorgován énekkar és a bezenyei Tambura zenekar.
Legyenek büszkék magukra, eredményeikre, próbatételeikre, mert ezek biztosítják fennmaradásukat, jövőjüket, s egyben mutatják a követendő példát a következő generáció számára!
Márkus Erika, Bezenye polgármestere arra hívta fel a figyelmet, hogy Bezenye és Paprét ma fejlődő, békés, biztonságos, nyitott és emberközpontú település. Egy olyan település, amely tiszteli a múltját, hagyományait, kultúráját és a benne élő embereket.