II. Naturparki Aktív Családi Pünkösd és Gyereknap Kisbodakon

Május 28-án újra elrajtolt Kisbodakon a Magyar Natúrpark Szövetség, az Aktív Magyarország és a Szigetköz Natúrpark közös szervezésében indított program, az Aktív Családi Nap, amely idén pünkösdvasárnapra és gyermeknapra is eset.

Családi nap a mai, s bár a program címe Szigetközi aktív családi majális, a legszebb szó benne mégis a család. – mondta köszöntőjében dr. Nagy István agrárminiszter, a térség országgyűlési képviselője. Kiemelte továbbá, hogy a rendezvény egyben egy olyan értékre hívó üzenet is, melyet szeretnének eljuttatni a világba.

Szigetközben az embereknek meg kellett tanulniuk együtt élni a környezettel, s ezt a törékeny egyensúlyt mingmáig őrzik is. Féltett kincs a természet ölelésében, amelyben együtt vannak a jelen kihívásai, a múlt értékei, hagyományai és mindaz a jövőbe vetett hit, hogy ez mindig így is marad. Szigetköz Magyarország legszebb tájegysége olyan varázslattal, melyet sehol máshol lehet találni a világban.

Úgy gondolom, a mai rendezvény a legjobb alkalom arra is, hogy bemutassunk gyermekeinknek, unokáinknak mindent, amit Szigetköz jelent. A kultúrát, a közösséget, teremtett világunk és környezetünk kincseit. Mert ma itt minden együtt van!

Teremtett világunk minőségének megőrzése mindannyiunk feladata. Nincs fontosabb cél annál, mint hogy megőrizzük e táj szépségét. Ehhez hívtunk szövetségeseket, akik segítenek bemutatni mindazt, ami itt található és felfedezhető. Fontos, hogy azokat a helyi kis kincseket, melyeket a Naturparkok gondoznak és rejtenek, sokkal többen megismerjék, s felhívjuk a figyelmet mindarra, amire vigyáznunk kell, amitől igazi érték Szigetköz.

Pető Péter, a Magyar Natúrpark Szövetség és a Szigetköz Natúrpark elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy a rendezvény nemcsak Szigetköz, mint természeti érték bemutatásáról szól, hiszen a mai nap a szigetközi gyermekek és az általuk képviselt kultúra is fellelhető. Emlékeztetett itt a lipóti iskolások által szervezett állatsimogatóra, ahol különleges, nemes fajtájú baromfiakat is láthatnak a kilátogatók. Az elnök arra is emlékeztetett, hogy Szigetközben a helyiek minden eseményre összefognak, s ennek az összefogásnak már számtalan eredménye megmutatkozik, többek között a mai rendezvény is.

Tímár Gábor, Kisbodak polgármestere megköszönte, hogy idén is Kisbodak községet választotta a Natúrpark Szövetség a jeles esemény megszervezésére, hiszen Kisbodak zsáktelepülésként csendes kis falu, az évben egy nap van, amely igazán megmozgatja a környékbelieket, az pedig a nyárelő legnagyobb szigetközi „fesztiváljs”, a Natúrparki Aktív Családi Nap.

Forrás: AM Sajtó