II. Szigetközi Tájegységi Értéknap Győrzámolyon

Második alkalommal került megrendezésre a Szigetközi Tájegységi Értéknap, mely kitüntetett figyelemmel mutatja be mindazokat a munkafolyamatokat, melyet ezért a tájegységért, annak múltjáért, jelenéért és jövőjéért folytatnak a szigetközi önkormányzatok, a Szigetköz Natúrpark Egyesület, egyéb civil szervezetek és polgárok a Szigetközi Tájegységi Értéktár felállításával.

„Olyan munka ez, melynek eredményeként elmondhatjuk: Szigetköz legnagyobb kincse az összefogás értéke. Ez az idei ünnepen is megmutatkozott. Külön köszönetet szeretnék mondani mindazoknak, akik ebben az áldozatos munkában részt vesznek. Nem lehetünk elég hálásak ezért!” – mondta köszöntő beszédében dr. Nagy István agrárminiszter, a térség országgyűlési képviselője, a Hungarikum bizottság elnöke szeptember 23-án, Győrzámolyon.

A tárcavezető továbbá kiemelte: Szigetköz természeti kincsei elmondhatatlanul fontos szerepet töltenek be egész Magyarország életében, hiszen gondoljunk csak bele, milyen gazdagsággal, növény- és állatvilággal bír a Dunának csak ezen szakasza. De ma már elmondhatjuk, hogy nemcsak a víz, a természet ezer apró szigettel teli csodája miatt figyelnek fel ránk.

Bármerre nézünk is ezen a vidéken, mindenhol kiemelt értékekkel találkozhatunk. Kiemelt értékek a gasztronómiában, a kultúrában, a turizmusban, a hagyományápolásban és még hosszan-hosszan sorolhatnám. Ez egy olyan erőforrás, ami hosszú távon biztosítja egy közösség fennmaradását.

Hozzátette: A mai nap célja és lényege a Szigetközi identitás erősítése és az ezzel összefüggő közösségi aktivitás élénkítése.

Nagy István említést tett a Szigetköz I. Értékkönyve kiadványról is, mely hamarosan már kikerülhet a nyomdából, valamint arról a minőségi tanúsítványról, melyet olyan jellegzetes helyi termékek kaphatnak majd meg, melyek a Szigetköz Natúrpark területén készülnek és elôállításuk a természettel összhangban történik.

A miniszter kifejtette: A Szigetközi Natúrpark Védjegy segíteni kívánja a helyi alapanyagokból és helyi munkaerôvel elôállított termékek piacra juttatását, ösztönözni a természettel harmonikus gazdálkodást valamint emelni a fogyasztói kultúrát.

dr. Pető Péter, a Magyar Natúrpark Szövetség és a Szigetköz Natúrpark elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy Szigetköz lakossága azért lehet ma egy ilyen erős közösség, mert hiába volt sokáig az ország elzárt térsége, sokszínű kultúráját, értékeit folyamatosan ápolta, őrizte.

Aláhúzta továbbá: Ehhez a kultúrához szorosan kapcsolódnak azok a nemzetiségi hagyományok is, melyeket a térség betelepült lakosai hoztak magukkal, s tartanak életben a mai napig.

Pulai Nikoletta, Győrzámoly polgármestere, a II. Szigetközi Tájegységi Értéknap házigazdája megnyitó beszében az értékasztalokon kiállított gazdag gyűjtemények megtekintésére invitálta a közönséget. Hangsúlyozta: Feladatunk adott: ezeket az értékeket ápolni, s megőrizni azokat az utókornak.

A szakmai programot ezután Lendvai Ivánné, a Tájegységi Értéktár Bizottság elnöke nyitotta meg, aki ismertette a Bizottság elmúlt évi munkáját valamint a szeptember 23-án, a SzigetköziTájegységi Értéktárba újonnan felvett 7 helyi értéket.

Forrás: AM