2022. szeptember 30.-án került sor Mosonmagyaróváron az elmúlt két éves időszakban felújított, megépített útszakaszok átadására. Az eseményén jelen volt dr. Nagy István agrárminiszter, Mosonmagyaróvár és térsége országgyűlési képviselője is, aki köszöntő beszédében elmondta:
A települési önkormányzatok életében az útfelújítások kérdése mindig a felelős, bátor és nehéz döntések közé tartozik. De ahol van ambiciózus célkitűzés és van önkormányzati akarat, ott megszületik az együttműködés is és sikeres pályázatokra kerülhet sor.
Ennek eredménye az is, hogy Mosonmagyaróvár Város Önkormányzata a gazdaság újra indítását célzó egyedi fejlesztési támogatásokról szóló 1448/2021. (VII.7.) Korm. határozat alapján 982.600.000 forint támogatást kapott, melyet Belterületi út, járda és kerékpárút fejlesztés támogatási célra használhat fel.
Kiemelte: Egy település életében mindennapi elvárás, hogy az infrastruktúra folyamatosan fejlődjön, úthálózata korszerűsödjön. Másik jogos emberi elvárás egy település lakosaként, hogy biztonságban élhessünk. Ehhez szükségszerűen hozzátartozik a biztonságos közlekedés is.
A tárcavezető hozzátette: Az útfelújítások az elmúlt kormányzati ciklusban a középpontban álltak, szinte nincsen olyan település a körzetben, ahol ne újultak volna meg az önkormányzat kezelésében lévő belterületi utak.
Hiszem, hogy ez a projekt is hozzájárul az itt élők jobb életminőségéhez, gazdasági és társadalmi lehetőségeinek javulását is eredményezi.
Dr. Árvay István, Mosonmagyaróvár polgármestere feszített időszaknak nevezte az elmúlt két év útfelújítási projektjeit, melynek teljes költsége elérte a 1,5 milliárd forintot. Aláhúzta azonban:
A pontos, tervezhető beruházások több évre előrevetítik az önkormányzatok munkáját, meghatározzák annak irányát.
Tájékoztatott továbbá, hogy a megítélt támogatásból eddig 880.900.625 Ft került kifizetésre. Az összegből már megvalósult a tavalyi és idei évben az alábbi utcák felújításai a következők:
• Enge János utca
• Zsófia királyné utca
• Cserháti Sándor utca – Malomszer csomópont
• Bástya utcai parkoló
• LIDL kikötés Gorkij utcára
• 1401. számú főút (Malom-ági Lajta-híd és Lajta híd közötti szakasz) felújítása, valamint a 85304. jelű út felújítása
• Ostermayer utca
• Kálnoki utca
• Fertő sor
• Terv utca
• Csalogány utca
• Kaszás Miklós utca
• Nyárfa utca
• Hunyadi utca járda felújítása
• Vackor Óvoda előtti járda felújítása
• Mátyás király utcai kerékpárút
A jelenleg folyamatban lévő munkák befejezési határideje 2022. október 31.
• A Terv utca – Szekeres Richárd utcai csomópontban a kivitelezés befejeződött, 2022. szeptember 28-án elindult a próbaüzem, a műszaki átadás átvételi eljárásra 2022. október 04-én kerül sor.
Emlélkeztette, hogy jelenleg még munkálatok folynak az Ujhelyi Imre utcában, az Akadémia téren, illetve a Szent István király út járdájának két szakaszán.
Forrás: AM Sajtó