Kistérségi nyugdíjas találkozó Mosonmagyaróváron

2021. augusztus 30.-án Msoonmagyaróváron rendezték meg a térség nyugdíjasai hagyományos éves találkozójukat. Az egész napos összejövetelnek idén a Part Rendezvényház adott otthont.

A délelőtti beszélgetés, eszmecsere után 14.00 órakor dr. Nagy István agrárminiszter, a térség országgyűlési képviselője köszöntötte a közel 400 főt számláló társaságot.

A tárcavezető beszédében elmondta:

Voltunk könnyebb és nehezebb helyzetben is, de amikor így együtt lehetünk, az mindig nagy erőt ad! Tudnunk kell, hogy nem vagyunk egyedül, mindig számíthatunk egymásra! Ha a Covid-járványnak volt előnyös oldala, akkor az, hogy rájöttünk arra, hogy ami természetes, az mégsem az. Mekkora érték ma együtt lenni, és megkérdezni a másiktól: „Hogy van?”

Hozzátette:

Köszönet illeti a nyugdíjasokat, mert mindazok az évtizedek,munkák, értékek, melyeket hozzáadtak ezekhez a településekhez, annak ma is óriási hozadéka, értéke van: „Köszönjük!”

Az élethez hozzátartozik a közösségben élés, az igazi mulatság. Adja Isten, hogy a jó kedvet mindig őrizzék meg mindnyájan!

Jó ismét együtt lenni, hogy megbeszéljük örömeinket, gondjainkat. Azért jöttem, hogy kifejezzem azt a tisztelet, ami Önöknek jár. Önök példát adnak a felnövekvő  generációnak közösségteremtésből, az emberi kapcsolatok fontosságából. A nyugdíjas közösség egy nagy család, amelynek jó tagja lenni.

Bujdosó Zoltán, a jánossomorjai Balassi Bálint Nyugdíjas Klub vezetője kiemelte:

Ez a nap a kultúráról szólt, melyet minden nap ápolunk, mert ez nemzetünk fennmaradásának záloga. A mai nap arról szólt, hogy megmutassuk, hogy mi, nyugdíjas klubok képesek vagyunk minőségi rendezvényeken is megjelenni.

A klubvezető köszönetet mondott a térség polgármestereinek és Ondré Péternek, az aAgrármarketing Centrum ügyvezetőjének is támogatásukért.

Forrás: AM SajtóirodaFotó: Bánhegyi István