Kültéri kosárlabdapálya ünnepélyes átadó ünnepség Mosonmagyaróváron

A Bauer Rudolf Egyetemi sportcsarnok és annak környezete folyamatos és több éven át megvalósuló rekonstrukciójának egyik jelentős állomása. Az október 15-én átadásra kerülő ütemben a sportcsarnok mögött készült el a 4 db 3×3-as kosárlabda mérkőzések megrendezésére is alkalmas kosárlabda pálya. A kialakítás során az egész terület rendezése, a pályák kialakítása mellett a parkosítás és a különböző szabadtéri eszközök beszerzésén túl a kerítés és a világítás is megvalósult. Ezen fejlesztések mellett a sportcsarnok új kazánt és bútorzatot kapott, e mellett a küzdőtér hangosításának rekonstrukciója is megtörtént.

A beruházással gazdagodott Mosonmagyaróvár sportélete, mely lehetőséget biztosít a kosárlabdázni vágyó amatőr sportolók igényeinek kielégítése mellett az egyetemi sport számára is.

Jelen beruházás a MOGAAC DSE-nek a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségéhez benyújtott sikeres TAO pályázatából valósult meg, mindösszesen 105.293.780 forintból, amihez a szükséges önrészt Mosonmagyaróvár Önkormányzata biztosította 32.265.714 forint értékben.

dr. Nagy István agrárminiszter, a térség országgyűlési képviselője köszöntő gondolataiban elmondta:

Mosonmagyaróvár újra gazdagodott. Mosonmagyaróvár sport infrastruktúrális fejlesztése lépésről lépésre fejlődik. Így ma elmondható, hogy gyakorlatilag nincs olyan fiatal ma a városban, aki ha akar sportolni valamit, az ne tudná megtenni.

Ha tehetünk valamit a város jövőjéért, ha tehetünk valamit azért, hogy gyermekeink egészségesek és edzettek legyenek, akkor pontosan ezekre a beruházásokra van szükség!

Ez a beruházás is illeszkedik abba az integrációba, hogy minden ide érkező egyetemista számunkra megkülönböztetett tisztelettel bíró polgár, Várjuk, hogy gazdagítsák városunkat!

dr. Iváncsics János Mosonmagyaróvár alpolgármestere kifejtette:

Mosonmagyaróvárnak mindig is volt sportkoncepciója. Ebben a sportkoncepcióban néhány nagyon fontos célt jelöltünk meg: az utánpótlás és szabadidő sportot támogatjuk elsősorban és az ehhez szükséges infrastruktúrát próbáljuk meg fejleszteni, bővíteni. A MOGAAC Csarnok és annak környezetének megújulása is ennek keretében jön létre, a Széchenyi István Egyetemmel való kiváló együttműködésnek köszönhetően.

Kiemelte: Szabad a pálya, de vigyázzunk rá!

Fűzy András, a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének elnökségi tagja megköszönte Magyarország kormányának, hogy kibővítette a szövetség feladatkörét, így ma már sportág és sportfejlesztési feladatokat is ellátnak. A mai nap is ennek a lépésnek eredménye. A Széchenyi István Egyetem kiemelt partnere a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének. A kosárlabdasport, mint az egyetemi élet egy meghatározó része az egyik legszervezettebb bajnokság. Ezért is nagy öröm, hogy elkészült ez a pálya.

Hangsúlyozta:

Minden ilyen beruházás azt a jövőt építi, hogy a fiatalokat be tudjuk hozni a közösségbe és egészséges életmódra tudjuk nevelni őket.

dr. Gyömörei Tamás a Széchenyi István Egyetem Testnevelési és Sportközpont vezetője megköszönte a MOGAAC aktív pályázati tevékenységét, amely már meghaladja a közel félmilliárd forintot. Ehhez kellett az Egyetem és a MOGAAC valamint az önkormányzat együttműködése.

Ha ilyen összefogások kialakulnak, akkor természetesen ilyen beruházások is megvalósulnak, Közös feladatunk pedig továbbá az, hogy megteljen a sportcsarnok élettel. „

dr. Dóka Ottó, a MOGAAC DSE elnöke hangoztatta:

Az öröm mellett a köszöneté a főszerep ma.

Ezek közül is külön köszönetet mondott a kormányzatnak, hiszen – mint mondta – ha nincs TAO pályázati lehetőség, akkor nincsenek fejlődések, fejlesztések sem.

Emlékeztetett: Az 1984-es bitumenes pályát újították meg és külön felhívta a figyelmet a kiváló minőségre. Közölte: Mióta elkészült a pálya, szinte minden délután, kicsiktől a nagyokig megtöltik a területet, hiszen mindenki számára nyitva van.

Forrás: AM SajtóFotó: Bánhegyi István