Megújult a kormányhivatal mosonmagyaróvári épülete

A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal mosonmagyaróvári épületének felújítására régóta vártak már az itt dolgozók és az ide érkező ügyfelek is. A hivatalos átadásra szeptember 1-jén került sor.

Az eseményen dr. Nagy István agrárminiszter, a térség országgyűlési képviselője köszöntő beszédében úgy fogalmazott:

Egy kormányhivatal részeként működő hivatal, mint a kormány kinyújtott keze, mindig jó lenyomatot ad a kormány működéséről. A lakosság legnagyobb része a kormánnyal közvetlenül a hivatali dolgozókon keresztül találkozik. Az itt dolgozók hozzáállása, szakértelme, készségessége, felkészültsége alapján méri a lakosság, hogy milyen színvonalon dolgozik a hivatal. Ezért is különösen fontos, hogy ezek az ügyfélterek és munkaterületek milyen körülményeket mutatnak. A ma átadott beruházás üzenete az is, hogy a vidék, a járás ügye újra központba kerül, ami pontosan a mai kormány üzenete is.

Egy épület felújítása, belső tereinek átformálása mindig hatással van az abban tevékenykedőkre. Különösen fontos lehet ez akkor, amikor egy hivatali rendszer állomása gazdagodik a modern struktúrákkal, építészeti elemekkel. Az átalakítás során a falak, padlók, ablakok cseréjéről beszélünk, de ezzel együtt a ma átadásra kerülő beruházások olyan szolgáltatások színvonalát is emelik, melyek a kormányhivatali rendszer ügyviteli minőségében jelentenek változást. Számunkra pedig különösen fontos, hogy állampolgáraink a 21. századnak megfelelően egyszerűbben, gyorsabban és hatékonyabban tudják hivatalos ügyeiket, a kormányhivatallal kapcsolatos párbeszédeiket intézni.

Széles Sándor főispán felidézte: Magyarország kormánya közel tíz évvel ezelőtt döntött úgy, hogy a járási rendszer felállításának megindítására járási biztosokat nevez ki. Kitért arra is, hogy a mosonmagyaróvári járás rendszert annak felkért járási biztosa dr. Lascsikné dr. Bozi Sarolta dolgozta ki. Megjegyezte: köszönettel tartoznak Mosonmagyaróvár város vezetésének, hogy a kezdeti nehézségekben teljeskörű támogatást nyújtottak. A felújítással érintett ingatlan 1920-ban épült pince, földszint és emeleti kialakítású téglaépület. Nem műemlék, de műemléki környezetben található Mosonmagyaróvár Óvári területrészén, mely mind a mai napig a Széchenyi István Egyetem tulajdonában áll.

Aláhúzta továbbá: Nemcsak a járási hivatal dolgozóinak, hanem a járásban lakók számára is kiemelten fontos, hogy a hivatali ügyeket mától egy megújult, modern környezetben intézhetik.

Végezetül úgy fogalmazott:

Azon kell dolgoznunk, hogy a változó világban Mosonmagyaróvár Járás területén lévő állampolgárokat a lehető legmagasabb színvonalon szolgáljuk ki!

A köszöntők zárásaként Szeiber Anita főosztályvezető asszony ismerteti a projekt tartalmát, Hunyaddobrai Éva járási hivatalvezető pedig pohárköszöntővel tette hivatalossá meg a felújított épületszárny átadóját.

Forrás: AM SajtóFotó: Bánhegyi István