Példás Ház átadó ünnepség

2022. október 14-én hivatalosan is beköltözhetett a Példa Egyesület a Szigetközi Gyermekekért végleges telephelyére. Az Egyesület egy évvel ezelőtt kapta meg ingyenesen a 150 négyzetméteres épületet az Óvártej Zrt.-től. Azóta csinosítják, szépítik. Bútorokat vásároltak a közösségi tér kialakításához, ahol a támogatott családoknak közös programokat, gyermekfoglalkozásokat tudnak szervezni. Polcokkal szerelték fel a raktárhelyiségeket, ahol a beérkező adományokat elkülöníthetően tudják tárolni. Megoldódott az egyesületi találkozók helyszíne is, így méltó körülmény adódik az adományozók fogadására is, lehetőséget biztosítva a még közvetlenebb kapcsolatok kialakítására.

Az örömteli és jeles eseményre meghívást kapott dr. Nagy István agrárminiszter, Mosonmagyaróvár és térsége országgyűlési képviselője is, aki köszöntő beszédében kiemelte:

„Tégy jót és nem éltél hiába!” – jót cselekedni sosem szabad restnek lenni! Erre a Példa Egyesület a legkiválóbb példát állítja elénk. Végtelenül büszke vagyok arra, hogy a városban vannak ilyen jó emberek, egy ilyen jó közösség, akik négy éves fennállásuk alatt folyamatosan és töretlenül dolgoznak, önzetlen segítséget nyújtva a Mosonmagyaróvár és térségében élő gyermekek, családok számára.

Nem lehetünk elég hálásak ezért a munkáért, tevékenységért. s mindazért a segítségért, melyet közvetlenül és akár észrevétlenül is tesznek a térség társadalmi felelősségvállalása érdekében. Teszik mindezt azért, hogy biztonságot és segítő kezet nyújtsanak mindenhol, ahol erre szükség van. Teszik mindezt még akkor is, amikor az a szervezet számára is megterhelő, nehezen kivitelezhető.. Egyetlen célért dolgoznak, hogy a nélkülöző családokat támogassák. Nem lehetünk elég hálásak ezért!

Mészely Réka, a Példa Egyesület a Szigetközi Gyermekekért elnöke köszöntő beszédében azt hangoztatta, hogy az egyesület célja a kezdetektől fogva a rászoruló gyermekeknek segíteni, arcukra mosolyt csalni. Fontos ismérvnek nevezte a társadalmi felelősségvállalás hangsúlyozását is, amelyre minden rendezvényükön, programon szót emelnek mind a magánszemélyek mind a céges képviseletek irányában. Ennek köszönhetően számos támogatói segítséget kaptak már az elmúlt négy év alatt s fogadják továbbra is a felajánlásokat.

Köszönetet mondott a magyar kormány pályázati lehetőségeinek is. Mint mondta, a legutóbbi sikeres pályázatnak köszönhetően a most átadott Példás Ház fenntartási költségeit hosszú időre fedezni tudják. Aláhúzta: kiemelt fontosságot jelent számukra, hogy a támogatóktól kapott adományokat a nehéz helyzetben lévő családokra tudják fordítani. Ezen dolgoztak eddig is és ezt teszik a jövőben is.

Dr. Iváncsics János, Mosonmagyaróvár város alpolgármestere a város nevében mondott köszönetet a Példa Egyesület civil tevékenységéért. Mint mondta: A Példa Egyesület méltó helyet kapott a városban. Nemcsak a Példás Ház került központi helyre, a szervezet munkája, tagjainak megbecsülése is évről évre felértékelődik az önkormányzat szemében. Az önkormányzat tevékenységi körében ellátott szociális hálózata lefedi a nagyobb problémákat, a Példa Egyesület viszont azokat a kisebb hiányosságokat tudja pótolni, melyre a városnak nincs rálátása. Ezáltal olyan terhet vesznek le a városvezetésről, amelyet nem lehet elégszer megköszönni.

Végül Carlo Volpe, az Óvártej Zrt. ügyvezetője mondta el köszöntőjét, melyben 3 elvben fejtette ki az Óvártej Zrt. társadalmi felelősségvállalásának lépéseit. Ezek a szuverenitás, a felelősségvállalás és az ingyenesség fogalmai. Kifejtette: az Óvártej Zrt. üresen álló épületét ma egy jó közösség használja. Ennél jobb dolog nem történhetett volna az ingatlannal. A felajánlás, mely alapján ingyenesen biztosítják a szervezet számára a Példás Házat, számukra is a társadalmi felelősségvállalás része.

Forrás: AM Sajtó