Termelői piac megnyitó Dunaszegen

Október 8-án adták át Dunaszegen a közel 100 millió forintból megvalósult beruházást, melyet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap 64,86 millió forint pályázati összeggel támogatott. A megnyitó ünnepségen jelen volt dr. Nagy István agrárminiszter, Mosonmagyaróvár és térsége országgyűlési képviselője. A tárcavezető beszédében az ünnepek jelentőségére hívta fel a figyelmet. Mint mondta:

Igazi ünnepre gyűltünk ma össze! A meghívó szerint a Vásártér avató ünnepségére érkeztünk, de ennél sokkal több történik. Közösséget ünnepelünk! Dunaszeg olyan hasznos és értékes közösségét, mely az összetartozás, a társadalmi szerepvállalás legfontosabb alkotóelemét mutatja be.

Kitért arra, hogy a történelem során milyen nagy jelentősége volt egy-egy település életében a piac megszervezésének. Külön rangot, jogot jelölt a városokban, falvakban a vásárok megtartása. Ez emelte később a népességszámot, a lakók életminőségének javulását is. De komoly társadalompolitikai intézkedéseket is hordoz magában ma is. A piac életminőséget javító, helyi gazdaságot erősítő tényező, vidéki megmaradást segítő beruházás. Ezért különösen fontosnak nevezte, hogy az Agrárminisztérium ezekhez a kezdeményezésekhez, eseményekhez minden támogatást megadjon.

Kiemelte: Amennyire fontos a múlt, ugyanannyira fontos a jövő is. A most átadott piac akkor lesz igazán közkedvelt, amolyan 21. századi találkozóhely, ha komfortos, szakszerűen felépített és minden igényt kiszolgál.

A közel 100 millió forint értékű projekt része az elárusító helyek mellett egy kemencével ellátott termék-kóstoltató pavilon, valamint egy kiszolgáló épület, amely magában foglalva a vásárlói illetve az akadálymentes mosdót, továbbá egy termék kóstoltató előkészítő helyiséget, illetve egy raktárhelyiséget is. A beruházás megújuló energiát hasznosító technológiát is tartalmaz, kamerarendszert, kerékpár tárolókat, padokat, térburkolattal ellátott járdát. Továbbá kiemelendő, hogy az építmény teljes egészében akadálymentesített.

Babos Attila, Dunaszeg polgármestere is örömünnepnek nevezte a piacátadás napját. Hozzáfűzte: terveik szerint a termelői piacot ezután minden hónapban megszervezik. Köszöntőjében továbbá arról tájékoztatta a szép számmal egybegyűlt érdeklődőket, hogy az új közösségi tér mindenki számára nyitott lehetőségeket kínál. A helyszín ugyanis kíválóan alkalmas céges rendezvényekre, családi, baráti összejövetelekre, hiszen a téren a most átadott beruházások mellett játszótér, pumpa-pálya, hamarosan pedig egy fittnesspark is elérhető lesz.

Forrás: AM sajtó