Útátadó Dunaszigeten

Dunasziget Község Önkormányzata 42.435.146 forint támogatást nyert az Agrárminisztérium által meghirdetett VP6-7.2.1.1-21 kódszámú Külterületi helyi közutak fejlesztése című felhíváson. Így valósulhatott meg  a településen az Akácos utca teljes burkolatfelújítása. A hivatalos átadásra június 23-án került sor.

Dr. Nagy István agrárminiszter, a térség országgyűlési képviselőjeként vett részt az ünnepségen, köszöntőjében pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy a Vidékfejlesztési Program felhívásának célja az önkormányzati tulajdonú, vagy önkormányzati vagyonkezelésben levő külterületi helyi közutak fejlesztése.

Megjegyezte azt is, hogy a Kormány a Partnerségi Megállapodásban célul tűzte ki a vidéki térségek közlekedési infrastruktúrájának fejlesztését, az alapvető szolgáltatások elérhetőségének javítását, és a földrajzi mobilitás elősegítését. Aláhúzta: A fejlesztés közvetlenül járul hozzá a vidéki térségekben élők életminőségének javításához, az alapvető szolgáltatások elérhetőbbé tételéhez, illetve mindezen keresztül pedig a térség gazdaságának fellendítéséhez.

Kiemelte: a Magyar Kormány célja, hogy vidéken élni minőséget jelentsen.

Cseh Benjamin, Dunasziget polgármestere a település sajátos földrajzi elhelyezkedésére hivatkozva tért ki arra, hogy mekkora felelősség és feladat az elkápráztató természeti szépségű Dunasziget településrészeinek összehangolása, fejlesztési forrásainak előteremtése. A ma átadott Akácos utca befejezett munkáival kapcsolatban elmondta, hogy ez volt a település eddigi legdrágább beruházása, s egyben a legnagyobb mértékű pályázati összeg elnyerése is. Rámutatott továbbá arra is, hogy minden nehézség ellenére folytatják a pályázati lehetőségek keresését, hiszen egyéb forrásból nehezebben valósulhatnak meg elképzeléseik.

Forrás: AM Sajtó