Átadások napja Győrladaméron

A „Sokadik átadások napját ünnepeljük Győrladaméron” – mondta Pappné Kett Adrienn, Győrladamér polgármestere a pénteki projektátadó ünnepségen – „Mindez azt jelenti, hogy jó úton haladunk.” A polgármester bemutatta az utóbbi időben megvalósult, több mint 100 millió forint értékű beruházásokat, melyek nagy része a településen elindított útfelújítás, útépítés valamint a csapadékvízelvezetési-projekteket érinti. De itt kell megemlíteni az Agrárminisztérium által indított Településfásítási Programban elnyert 30 darab hársfa kiültetését is, a környezettudatosság jegyében.

Dr. Nagy István agrárminiszter, a térség országgyűlési képviselője köszöntőjében arra hívta fel a figyelmet, hogy a 21. századi emberek elvárása, igénye. hogy környezetük és körülményeik folyamatosan új, kényelmesebb és  biztonságosabb formákat öltsenek! –  mint mondta – Egy település életében ezen igények kiszolgálása különösen nagy figyelmet igényel.

A mai átadó is a tudatos vidéki élettér fejlesztésének  mintája. – emelte ki a miniszter. – Győrladamér Község Önkormányzata több, mint 100 millió forint támogatást nyert a Széchenyi Terv Plusz keretében megjelent felhívás valamint a Magyar Falu Program pályázati lehetőségén keresztül.

Így valósulhatott meg a település nagy részén a csapadékvíz rekonstrukciója, a nagyon rossz állapotban lévő Dózsa György utca teljes burkolatfelújítása valamint az Ady Endre utca, mint a település új utcájának megnyitása 51 telekkel.

Nagy István aláhúzta: A jelenleg elérhető pályázati forrásokkal, a hazai és az európai uniós támogatásokkal a Magyar Kormány legfőbb terve az, hogy olyan életminőséget teremtsen a magyar falvakban, községekben, amelyek felveszik a versenyt Nyugat-Európa vidéki tájainak életszínvonalával is. Mert ezeket a feltételeket igénylik az itt élők, s nekünk az a feladatunk, hogy támogassuk az önkormányzatokat ezek elérésében.

Németh Zoltán, a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Önkormányzat elnöke emlékeztetett: Abban az időszakban vagyunk, amikor az álmok megvalósulását tapasztalhatjuk Győrladaméron. Kitért arra is, hogy pár évvel ezelőtt a település tervei között szereplő beruházások ma már lépésről lépésre a kivitelezések szakaszába érnek. Mindez a jó pályázatoknak és jó pályázaírásoknak köszönhető. Hozzátette: Magyarország Kormánya, a Vármegyei Önkormányzat és a települési önkormányzatok közötti jó együttműködés folyamatos, dinamikus fejlődést eredményez. Ennek jó példája Győrladamér községe, ahol a városias életminőség megteremtése alapvető igény, az önkormányzat részéről pedig alapvető cél.

Forrás: AM Sajtó