Befejeződött a Győri Tankerületi Központ „XXI. századi köznevelési feltételek megteremtése Lébényi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolában” című, EFOP-4.1.2-17-2017-00030 azonosítószámú projekt, melynek ünnepélyes átadójára október 13-án került sor Lébényben.
A Magyar Kormány 278 millió forint többlettámogatásával, összesen 614 millió forint támogatási összegből Bezi, Mecsér és Lébény iskoláinak tantermei, felszerelése és felszereltsége a 21. századi elvárásoknak megfelelővé vált. – mondta köszöntő beszédében dr. Nagy István agrárminiszter, Moosnmagyaróvár és térsége országgyűlési képviselője, aki a továbbiakban hangsúlyozta: Magyarország Kormánya azon dolgozik minden nap, hogy ne csak a holnapi, de a holnaputáni céljaink is megvalósulhassanak. Ennek kiemelt pillére a magyarországi oktatás-nevelés kérdése, fejlesztése, hiszen országunk számára a legértékesebb befektetés az iskolai környezet és közösség fejlesztése.
Kiemelte: a mai átadó mérföldkő az iskola életében. A fejlesztéseknek köszönhetően olyan minőségi oktatás-nevelés veheti kezdetét, igazán méltó az itt kialakult, elhivatott, családias és magas színvonalú munkához.
Kovács Gábor, Lébény polgármestere a Lébényi Iskola fejlesztését kis lépésnek nevezte a hazai oktatás életében, de – mint mondta – hatalmas lépés a lébényi oktatás történetében. Felidézte azt is, hogy Lébény idén ünnepli várossá avatásának 10. évfordulóját, s ennek megkoronázásaként a legnagyobb ajándéknak nevezte ez a sikeres pályázatot.
Péterfyy Balázs, a Klebelsberg Központ szakmai elnökhelyettese arra tért ki beszédében, hogy kitűzött céljaik közt szerepel, hogy a minőségi oktatás minden magyar diákot megillet. Ennek feltételeinek biztosítása mindennapi feladatuk. A Lébényi Iskola intézményét, mint szellemi központot emelte ki, ahol kíváló lehetőség van a tanulók számára a helyi identitás megerősítésére is.
dr. Nagy Adél, a Győri Tankerületi Központ igazgatója összegezte: 2017 óra több, mint 2 milliárd forint beruházást valósítottak meg a megyében, 10 helyszínen. Mindezek eredményeként elmondható, hogy a térség városi valamint a legkisebb települési iskolái is a lehető legjobb felszereltséggel rendelkeznek. Aláhúzta: Minden adott a minőségi oktatás-nevelés feltételeinek megteremtésére.
Sárvári István, a Lébényi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola igazgatója a pályázati munka megvalósulásának rögös útját mutatta be. Hangoztatta: a pályázat nem valósulhatott volna meg a kölcsönös segítségnyújtás és együttműködés nélkül, ami a Tankerületi Központ, a Fenntartó Intézmény valamint a város- és iskolavezetés között kialakult. Mindez pedig az eredményes pedagógiai munkában bontakozik majd ki igazán.