Régi épület új köntösben. Az 1954-ben átadott, majd a 90.es évek elején bezárt MOFÉM Kultúrház ma teljesen felújítva, a 21. századnak megfelelő kibővült funkciókkal és új névvel került újra átadásra. A P-ART Rendezvényház épülete sok mosonmagyaróvári szívében őriz régi emlékeket – erről dr. Nagy István agrárminiszter, a térség országgyűlési képviselője beszélt a megnyitó-átadó ünnepségen.
Büszkén mondhatjuk, hogy egy időtálló örökségről van szó. Gratulálok a városvezetés azon döntéséhez, hogy ezt az épületet nem hagyták veszendőbe menni, így olyan értéket mentettek meg, mely a térség felértékeléséhez is nagy mértékben hozzájárul. Összekötötték a múlt emlékeit a jövőről alkotott terveikkel.
A 721 millió forintos fejlesztés eredményeként egy 1245 m2 alapterületű, színvonalas, többfunkciós létesítmény készült el, mely egyszerre ökoturisztikai látogatóközpont, rendezvényterem és helyet kapott itt a városi színházi társulat részére egy állandó próba- és előadóterem is.
Ahogyan ez az épület új életre kelt, úgy egy kicsit Mosonmagyaróvár is újjászületett. – emelte ki beszédében Nagy István – Rendkívül fontos, hogy közösségeket alkossunk, hogy legyenek közösséget képző helyeink! Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az elmúlt egy esztendő, melynek elmúltával ma óhatatlanul ki vagyunk éhezve arra, hogy átadhassuk magunkat annak az élménynek, amit a kultúra, a művészet jelent az ember számára. Gratulálok az önkormányzatnak, hogy ezt az élményt itt, ebben az épületben is át tudjuk adni a következő generációnak.
Dr. Árvay István Mosonmagyaróvár polgármestere a Rendezvényház múltjával kapcsolatban elmondta:
A Mosonmagyaróvári Fémfeldolgozó Vállalat – MOFÉM – egykori kultúrotthonát annak idején Katona József: Bánk Bán című tragédiájának előadásával avatták. A saját fenntartású épület nemcsak dolgozóknak, hanem az egész városnak kedvelt szórakozóhelye volt. Ez a ház volt a város kulturális és civil életének bölcsője. Olyan ismert színészek is álltak a színpadon, mint Latabár Kálmán, Bessenyei Ferenc és olyan legendás együttesek is felléptek, mint az Omega, az LGT vagy a Piramis.
Mosonmagyaróvár Önkormáyzata 100 millió forintért vásárolta meg az ingatlant és több, mint 720 millió forintból egy korszerű, minden igényt kielégítő új közösségi teret hozott létre.
Az újjáépítés költségeinek nagy részét TOP pályázatból sikerült megszerezni. Köszönetet mondott ezért Nagy István miniszternek, térségi országgyűlési képviselőnek valalmint Németh Zoltánnak, a Győr-Moson Sopron Megyei Önkormányzat elnökének, akik elősegítették a források előteremtését.
A mosonmagyaróváriak számára egy olyan létesítmény épült fel Lukácsi Tamás tervei alapján, mely megjelenésében nemcsak egy modern szigetet képez a Lajta parton, hanem újonnan kialakított, kreatív megoldásokat kínáló tereivel mint exkluzív rendezvényhelyszín, nagy űrt fog betölteni a jövőben.
– zárta beszédét a polgármester.
Az avatás jelképeként pohárköszöntővel ünnepelték az épület újjászületését. A köszöntőbeszédet Németh Zoltán, a Megyei Önkormányzat elnöke mondta, aki kifejtette: Mindaz a siker, ami ma Mosonmagyaróvár városában jelen van a kormány, a város és a megyei önkormányzat összefogásának köszönhető. Mindez olyan összhangot teremt, mely újabb és újabb fejlesztéseket tesz lehetővé. A tervszerű gondolkodás, a jó gazdálkodás, a lehetőségekkel való jó élni tudás, a kockázatvállalás és bátorság egy időben való jelenlétének produktuma a ma átadott épület újjászületésének ünnepe.
A P-ART Rendezvényházat Zsódi Viktor, a mosonmagyaróvári Piarista Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda igazgatója áldásával adták át hivatalosan a nagyközönség számára.
Az estet a XVII. Városi Sportgála ünnepségével zárták, ahol a város legjobb sportolóit díjazták.
Forrás: AM Sajtó | Fotó: Bánhegyi István |