Kategória: Projekt átadó, fejlesztés
Több mint száz templom újulhat meg Győr-Moson-Sopron megyében
Győr-Moson-Sopron megyében 109 templom újulhat meg 1 milliárd 660 millió forint kormányzati támogatásból – jelentette be a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára pénteken…
Multifunkcionális edzőcsarnok épül Mosonmagyaróváron
2021. január 15-én a mosonmagyaróvári Városháza épületében dr. Nagy István agrárminiszter, a térség országgyűlési képviselője jelentette be a város fejlesztési tervére vonatkozó újabb létesítmény megépüléséről…
Bölcsőde és óvoda csoportbővítés Győrzámolyon
Közel 140 millió forintos fejlesztés valósult meg Győrzámolyon, mely a kisgyermekes családok életét teszi még komfortosabbá, családbarátabbá. Az összeg egy része pályázati támogatásból, másik része…
Megújult novákpusztai Kultúrház
Több, mint 50 millió forintból újult meg az az új közösségi tér Novákpusztán, melynek hivatalos átadójára november 6-án került sor. A teljes felújításból 20 millió…
Átadták a Kiserdei Bölcsődét Dunakilitin
Október 25-én délelőtt került sor a 175 millió forint állami támogatással épült Kiserdei Bölcsőde átadó ünnepségére Dunakilitin. Az eseményt többek között dr. Batthyány-Strattmann László családja,…
Átadták a felújított Szent Kristóf hidat Kisbodakon
2020. október 9-én a „Felső-dunai mellékág-rendszerek árvízvédelme és vízpótlása I. ütem” tárgyú, 1,906 milliárd forint európai uniós támogatással megvalósuló projekt keretében felavatták a Szent Kristóf…
A Magyar Falu Program keretében épült újjá az óvoda Mecséren
2020. október elsején került hivatalosan átadásra a felújított mecséri óvoda, mely fejlesztéseire két pályázati forrást is elnyert a Magyar Falu Program keretén belül. Az eseményt…
Átadásra került a Várbalog-Albertkázmérpuszta összekötő út
Újabb magyar-osztrák határmenti projekt készült el a NIF Zrt. beruházásában. A Várbalog és Albertkázmérpuszta közötti összekötő út forgalomba helyezéséről tartottak sajtótájékoztatót 2020. szeptember 11-én. Az…
Sportpálya és öltöző avatás Hegyeshalomban
Több mint 100 millió forintból valósult meg fejlesztés Hegyeshalomban, ahol a helyi sportpálya és öltöző újulhatott meg. Mindig nagyobb érték az olyan kezdeményezés, amit közösen…
Hídavatás Mosonmagyaróváron
2020. augusztus 4-án került átadásra Mosonmagyaróváron a felújított, 2 sávosra bővített Lajta-híd átadása. Az eseményen részt vett dr Nagy István agrárminiszter, a térség országgyűlési képviselője….