Szerző: Vk Admin
Megújult Az Egészségház Héderváron
A Magyar Falu Program keretében Magyarország Kormánya 58 milliárd forintos közszolgáltatási csomagot indított el 2018-ban. Célja, hogy korszerűsítse a közszolgáltatási intézményeket, javítsa a vidéken élők életszínvonalát. Ennek…
150 millió forintos fejlesztés Kunszigeten
Október 3-án délután Kunszigeten közel 150 millió forintból megvalósuló külterületi útfelújítás átadójára került sor. Az eseményt dr. Nagy István agrárminiszter, a térség országgyűlési képviselője is…
Több mint 273 millió forint értékű fejlesztés valósult meg Bezenyén
Október 2-án adták át a bezenyei Ipari Park területét, melyre a település 220 millió forint vissza nem térítendő állami támogatást kapott. Az átadón dr. Nagy…
Kiemelten jó a foglalkoztatási együttműködés Mosonmagyaróvár térségében
Több mint 250 fő részesült támogatásban az elmúlt két év során Mosonmagyaróváron a térségi foglalkoztatási együttműködés keretében. A támogatás erre az időszakra 350 millió forint…
Értékmentés és értékteremtés Kimlén
Csónakházat és Timaffy-emlékszobát avatott az agrárminiszterKimlén. Értékteremtés és értékmentés – ezzel szóval írható le legpontosabban az, ami Kimlén megvalósult. Csónakházat avatunk, s emlékszobát Timaffy László…
Miniszteri köszönet a közösségteremtésért
Jánossomorja adott otthont az idén 14. alkalommal megrendezett Kistérségi nyugdíjas találkozónak. A rendezvényre meghívott vendégként érkezett Dr. Nagy István miniszter, a térség országgyűlési képviselője. Jó…
Iparos Székház átadás Mosonmagyaróvár
Szeptember 20-án került sor a felújított székház ünnepélyes felavatására, amelyen jelen volt Nagy István agrárminiszter, a térség országgyűlési képviselője is. Az összefogás szép példájaként újult…
Új Egészségház épült Ásványrárón az esélyegyenlőség jegyében
2019. szeptember 13-án került sor a „Korszerűen – akadálymentesen Ásványrárón. Új egészségház létesítése az esélyegyenlőség és egyenlő bánásmód jegyében” c. projekt keretében elkészült egészségház ünnepélyes…
A fejlődés újabb állomásához érkezett Mosonmagyaróvár és térsége
Közel 90 millió forintos beruházás ért véget 2019. nyarán a mosonmagyaróvári Hajléktalan Szálló és Nappali Melegedő épületében. A hivatalos átadóra szeptember 3-án került sor, melyre…
20 éve töretlen fejlődés a robottechnika iparában
20 éves fennállását ünnepelte szeptember 3-án Mosonmagyaróváron a Wittmann Robottechnikai Kft. A jeles eseményre meghívást kapott Nagy István miniszter, a térség országgyűlési képviselője is. A…